Helstáb Martin:
A Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában töltött évekről
Az iskolában töltött 13 év meghatározó része volt a felnövésemnek, hatása pedig úgy érzem, egész életemben el fog kísérni. Tíz éve húztam ott az utolsó ecsetvonásokat, akkor még meggyőződve róla, hogy biológus leszek, ám az utam kanyargósabbra sikerült, így most filmrendezőként állatos animációkat készítek. Azt hittem, hogy csak egy látás- és gondolkodásmódot kaptam az iskolában, de csillapíthatatlanul belém ivódott az alkotásvágy.
Nagyon nem szerettem iskolába járni, mármint a délelőttibe, a kötelezőbe. Minden alkalmat megragadtam, hogy beteg lehessek és ne kelljen bemennem, de délutánra hirtelen mindig meggyógyultam, hiszen az a rajziskola ideje volt. A legjobb barátommal való felszabadult beszélgetés az alkotás közben egy egész gyerekkoromon átvezető stabil pont volt. Az elejétől kezdve Lantos Éva terelgetett minket, akinek a módszereit és hozzáállását kiskoromban megéltem és kiélveztem, érettebben megbecsültem és hasznosítottam, de igazán csak most, művésztanárrá válva tudom felfogni az értékét. Az általa hosszú éveken át képzett tanulók nagy részéből nem vált hivatásos művész, ez nem is volt cél, de mégis végtelen türelemmel olyan összefüggésekben gondolkozó embereket nevelt ki, akik az életük minden területén fel tudják használni, amit ott kaptak. A szép lassan felépülő és beépülő, egymást követő feladatokkal a vizualitás nyelvén tanultunk meg olyan alapelveket, melyek áthatják a világunkat. Tudatos alkotásra nevelten a felmerülő vizuális problémákat az értelmen keresztül ismertük meg és dolgoztuk fel. Társaim életén, akikkel együtt töltöttünk el éveket a Martyn Ferenc iskolában, mind látom azt a tudatosságot, és értemes döntésekre törekvést, amit gyerekként az alkotás során elsajátítottunk.
Óva intettek a hagyományos művészetoktatási intézményektől, ezeket így hosszú ideig el is kerültem, mígnem a zoológusi pályát a filmesre cseréltem. A felsőoktatáson át a művészvilágba kerülve előnyökkel és nehézségekkel is jár számomra ebben a szemléletben gondolkodni. Mivel olyan emberek alkotják az irányító és oktató testületeket, valamint a kortárs közösségemet, akik hagyományos művészetoktatásban részesültek, egész másban látják az értéket, mint én. Ezáltal gyakran előfordul, hogy az én alkotásaimban nem látják meg a nívót, az elveket, a lényeget, valamint én sem tudom az övéket megbecsülni.
A Lantos-féle interdiszciplináris művészeti nevelés számomra a filmezésben csúcsosodott ki, melyben több különböző művészeti ág érvényesül egyszerre, ezek viszonya és egymásra hatása pedig bennem már természetes volt. Nem féltem hangszerekhez nyúlni egy-egy jelenet zenéjéért, mert tudtam, miként tud együttműködni a kép a hanggal. Az iskolában kapott szemléletnek köszönhetem a szakmai utamon, hogy sablonoktól mentes, trendektől független filmeket alkotok, amikről hamar meg lehet mondani, hogy az enyémek, mert ahogy azt itt sokat hallottam: „rajtuk van a kézjegyem”. Ebben az iskolában a világ rendezőelveinek megismerésével nem csak a külső világhoz kerültem közelebb, hanem a belsőhöz is, tehát önmagamhoz. Amit művészként adhatok, az a saját világlátásom, ez pedig jó, ha méltó a megnyilvánulásra.
A félév végi prezentációkon megtanultam szavakkal is kifejezni a gondolatokat, amiknek előtte hónapokig képeken és plasztikákban adtam formát. Az ehhez való hozzászokás később nagyon megkönnyítette, hogy értelmesen tudjak nyilatkozni a munkáimról, ez pedig filmalkotóként egy elengedhetetlen képesség.
Jó volt úgy felnőni, hogy azt éreztem, a művészet nem verseny, hanem az ötleteink szabad kifejezése, kísérletezés, játék, és mostanra abban is biztos vagyok, hogy nélküle értelmetlen lenne az emberi lét. A Martyn Ferenc Szabadiskola kiváló táptalaj volt a növekedésemhez emberként, és azon igyekszem, hogy az alapelveit filmművész-tanárként is tovább tudjam vinni magammal.
Helstáb Martin
2022.12.05.