Májusban rendezték meg a “Gyermán István” VI. Dél-Dunátúli Regionális Vonós Versenyt, ahol Oláh Lőrinc növendékünk 3. helyezést ért el. Tanára: Bendéné Deák Anna. Gratulálunk!
Lantos Ferenc – időszaki kiállítás
Üdvözlet
Az “Év zenekari művésze” 2020/21
Iskolánk fúvós tanára – Vörösné Udvardy Gizella DLA – elnyerte az év zenekari művésze díjat. Szeretettel gratulálunk!
Lantos 90
Szeretettel várunk mindenkit megemlékezésünkre, iskolánk alapítója, Lantos Ferenc festőművész születésének 90. évfordulója alkalmából!

Gyűjtés
Családi koncert és kiállítás
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2018. május 22-én, a 17 órakor kezdődő családi koncertünkre és kiállításunkra, a Pécsi Művészetek Házába! Közreműködnek az iskola növendékei és tanárai, valamint a PTE Művészeti Kar Doktoriskolájának hallgatói.
“Könyvtártúra” a tudásközpontban
Kedves Gyerekek és Szülők!
Ismerjük meg együtt Pécs csodálatos könyvtárát, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtárat és Tudásközpontot és a Csorba Győző Könyvtárat!
Apagyi Mária Weiner Leó és Apáczai Csere János-díjas zongora – művésztanár előadása után (2018. január 27-én 10 órára) is maradjatok velünk!
Az előadás után megismerkedhetünk a könyvtárlátogatás előnyeivel. Az internet könnyen és gyorsan hozzáférhető információi mellett fontos, hogy a könyvtárban zavartalan körülmények között, elmélyülten foglalkozhatunk a minket érdeklő témával, legyen szó akár szakmai tudásról, hobbiról vagy művészetekről. A „könyvtártúra” várhatóan 11:30-tól 12:00-ig tart.
Az impozáns épület hét szintjén a PTE Egyetemi Könyvtár Központi Könyvtára, a Csorba Győző Könyvtár – különös tekintettel annak zenei részlege – a Benedek Ferenc Jogi- és Közgazdasági Szakkönyvtár kapott helyet. Az épületbe költöző könyvtárak harmonizálták dokumentum-állományukat és könyvtári szolgáltatásaikat. Az úgynevezett „szolgáltatásintegráció” keretében közösen működtetik a látogatók számára leginkább fontos tevékenységeket.
A Pécsi Martyn Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai
Apagyi Mária előadása a Tudásközpontban
Szeretettel várunk mindenkit Apagyi Mária Weiner Leó és Apáczai Csere János-díjas zongora – művésztanár előadására január 27-én 10 órára a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Konferenciatermébe!(7622 Pécs, Universitas u. 2/A.)
Az előadás témája:
„ Interdiszciplináris kapcsolatok a természet, a zene és a vizualitás között.(Dr. Lantos Ferenccel -férjemmel- közösen végzett munkánkról és 3 kötetes Zongorálom című kottakönyvemről)”

Apagyi Mária az integrált zenei és vizuális művészeti oktatás és az improvizációs képzés egyik nemzetközileg is legelismertebb magyar alakja.
Közreműködnek:
a Pécsi Martyn Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai.
Az iskola növendékeinek az előadás szemléletéhez kapcsolódó munkáiból kiállítás tekinthető meg az épület
- földszintjén 2018. január 4-től január 30-ig
- a 4. szinten a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárában január 4-től március 31-ig.
Az előadás után 11.30-tól „könyvtártúra” keretében ismerhetjük meg a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületét és a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárát.